Kisfiúként mindig felháborodtam, akárhányszor pancake-et pillantottam meg az amerikai filmekben. Tudtam, hogy itt, Csillaghegyen, ahol Ilonka néni zserbót süt, Erzsi néni „sima magyar” palacsintát, az anyukám pedig jó esetben dinnyét szeletel, semmi esélyem megkóstolni ezeket a pihe-puha, aranybarnára sült, édes párnácskákat. Aztán ahogy nődögéltem, és felfedeztem, hogy létezik egy internet nevű furfang, ami minden kérdésre választ ad, felelevenítettem gyermekkori kíváncsiságomat, és kutatni kezdtem. Első valós, személyes, minden érzékszervemet rabul ejtő találkozásunk Londonban történt, ahol is a Soho – naná, hogy a melegnegyed – egyik musicalszínháza mellett üzemel egy igazi kis diner (ami „dájnörnek” ejtendő, és nem azonos az ebédet vagy vacsorát jelölő „dinner” szóval): amolyan amerikai, útszéli bár-étterem-fagyizó mindenféle burgerekkel és shake-ekkel. Nem utolsó sorban pedig pancake-ekkel, vagyis vaníliafagyival és áfonyamártással megpakolt, juharszirupba áztatott, mogyoróvajas mártással tálalt kerek, foszlós kis párnácskákkal valahol a piskóta és a palacsinta között, amelyek egyenesen a mennyekbe repítik az embert. Amikor aztán vegán lettem, tudván, hogy vélhetően egyetlen pancake-recept se kedvez a „se tej, se tojás” elvárásnak, örökre lemondtam róla. Egy gyermekkori álom látszott semmivé foszlani – egészen addig, míg egy átlagosnak nem mondható szombat reggelen vaníliaillatra ébredtem, és a konyhába érve ujjongva jöttem rá: a férjem vegán pancake-et süt. Azóta rendszeres vendég nálunk, ám amióta mindketten a harmadik x felett járunk, kicsit alaposabban is átgondoljuk, megegyünk-e fejenként négy (na, jó, öt-hat) szénhidrátszószba mártott szénhidrátbombát – ezért aztán kétféle receptet is megosztok, ki-ki válasszon tetszése szerint. Az utóbbi recept abból a megfontolásból született, hogy a kínai és a japán konyhában édességalapként használják a babpürét – így mostantól akárki ehet pancake-et, még az is, aki egyébként soha nem fogyaszt édességet. Egészséges bűnözés – de csakis frissen sülve, mert ha sokáig áll, könnyedén kiszárad. A klasszikus köret a juharszirup, de 100% gyümölcsből készült lekvárral, cukrozatlan mogyoróvajjal, friss gyümölcsökkel (különösen felszeletelt banánnal), összeolvasztott étcsokoládéval is mennyei falat reggelire, uzsonnára, vacsora után desszertnek vagy a nap bármely szakában.
Hozzávalók 4 db
- 2.00 db érett banán
- 1.50 csésze szója vagy más növényi tej
- 1.00 csipet só
- 1.00 tasak sütőpor
- 0.50 csésze teljes kiőrlésű liszt
- 0.25 csésze zabpehely
- olívaolaj
A tálaláshoz:
- mogyoróvaj
- juharszirup
- málna-/eperlekvár
Elkészítés
- A lisztet, a sütőport, a sót és a zabpelyhet összekeverem egy nagy tálban, hozzáadom a szójatejet, majd botmixerrel alaposan összekeverem őket. Ha nincs botmixer, egyszerűen összekutyulom az alapanyagot.
- Villával összetöröm a banánokat, a palacsintatésztához adom a pürét, majd ismét összekeverem – akár botmixerrel, akár fakanállal.
- Felforrósítok 1 kk. olajat, és egy tenyérnyi tésztát pakolok a sercegő serpenyőre. Amikor a széle barnulni kezd, és szépen bugyborékol, ideje megfordítani – kiszedőlapáttal, bátraknak feldobással és egy triplacsavarral a levegőben.
- Tálaláskor toronnyá építem őket, és melléjük készítem a kényeztető finomságokat. A juharszirup klasszikus fogás a pancake mellé, a mogyoróvaj és a banán pedig olyanok, mint Brangelina: egymásnak teremtették őket!
